AGYGENERAL.HUPONT.HU

Nemcsak autónknak jár a karbantartó generál. Agyunk is éhezi a jóltartást! Az AGYGENERÁL-rendszert a működtetésünkért felelős agy újjászületéséért hoztam létre. Kipróbálná? Hívjon fel! 06/70/776-47-70 Köszönöm, ha megosztja információimat!

Teljesítményfokozás mesterfokon

AGYRA is GYÚRHATUNK

A londoni olimpia küzdelmeiben újólag bebizonyosodott: azok képesek csúcsteljesítményre, akik fizikailag és mentálisan is a topon vannak a legfontosabb pillanatokban. A sikeres sportoló a gyakorlásban először önmagát, azután a versenyen az ellenfeleit győzi le.

A soron következő megmérettetéseken az eredményes szereplés záloga a felkészülés minőségi szintjének még magasabbra emelése. A tét óriási: töretlen hírnév, társadalmi megbecsülés, anyagi elismerés. Sorozatos kihívások elé állva, állandó nyomásnak kitéve dolgozik ugyanazon célért sportoló, edző, szakvezető, csapattárs, orvos, család. Ám akiben a testi-lelki-szellemi-érzelmi harmónia-teremtő képesség nem teljesedik ki, éppen a legfontosabb pillanatokban marad alul, - vallja Kevevári M. Katalin, a nevével fémjelzett Harmónia Iskola alapítója, aki negyedszázada a saját, majd pedig sok ezer ember – köztük e sorok írója - túlterhelt, kifáradt, besokallt agyának működését segített újraszervezni egyéni módszerével. Az AGYGENERÁL-rendszerének lényege az agy trenírozása - humán kíséret mellett - a minőségi pihenés, a motiváltság és a vizualizáció érdekében.

- Aki sportol, a csúcsformáját akarja kihozni magából. Úgy tudom, sportolók voltak az elsők, akik megpróbáltak az ön módszerével javítani formájukon.

- Előadóművészek és balettáncosok voltak az elsők, akikért Dave Siever kanadai tudós megalkotta az AGYGENERÁL eszközét, a fény-hangkészüléket (AVS), így övé az elsődleges érdem, mert nagyban hozzájárul a sportolók felkészüléséhez, a stresszes állapotaik, valamint a verseny előtti fokozott feszültségük leküzdéséhez. Így minden tehetséges emberből kihozható AZ, AMI BENNE VAN, de a csúcsforma is!

- Hogyan is?

- Egy apró, a szem egészséges működését modellező fény-hang berendezés képes negyed-félóra alatt megtornáztatni, pihentetni és kikapcsolni a túlterhelt, kifáradt, esetleg már besokallt agyunkat. Az így megvalósuló agyi szabályozás rendkívül laza állapotot eredményez az izmokban és a lélekben egyaránt. A sportorvosok is azt állítják, hogy a legtöbb sportsérülés a nem megfelelő izomtónus miatt következik be, ami megelőzhető relaxációval. Csakhogy a mai kor emberének éppen ez az elme-elcsendesítés, a relaxáció megy a legnehezebben… szinte minden sportoló, aki megfordult nálam, azt kérdezi, mit csináljon, amikor a fejére teszem az agy trenírozását szolgáló eszközt. Nehezen fogadják el, hogy semmit nem kell tenniük. A fény- és hangjelek, miközben ül, vagy fekszik az ember, visszatanítják agyunknak az ősi ritmust.

Ebben nem kell hinni, nincs benne varázslás, nem szükséges különböző tanokban elmélyedni! Ezzel a mini komputer által vezérelt fény-hang készülékkel mindazon energiákat mozgósíthatjuk, amivel eljuthatunk önmagunk túlszárnyalásához és versenytársaink legyőzéséig. A humán kísérő a változásokat méri és konzultál...

A tudomány orvosi műszerekkel mérve bizonyította, hogy egy-egy program biztosan a kívánt agyhullámunkat erősíti fel. A káros stresszek által felemésztett alfa állapot tehát visszatanulható! Az AGYGENERÁLT minden tudatos sportoló el tudja sajátítani, ha hajlandó egyszer az életében kompletten foglalkozni önmagával. Heti rendszerességgel, fél-egyórányi agytrenírozás elég ahhoz, hogy törölhessük a régi, eredménytelenségbe vezető tüneteinket, majd pedig beépíthessük a kívánt magasabb rendű tulajdonságokat. A komplett foglalkozás, humán kísérővel, egy sportoló esetében azt jelenti, hogy nemcsak a testét edzi, hanem a tudatát is. Aki jól gazdálkodik az energiáival, harmonikusabban működteti agyát és ha mindehhez a lelkét is használatban tarthatja, egyre hatékonyabban elboldogul pl., a vele történt események feldolgozásával, integrálásával.

- Bevallom, jártam különböző meditációs tanfolyamokra. Abban a hitben ültem be, hogy becsukott szemmel relaxálok, majd pedig meditálok. Rendre elszundítottam…

- Holott mindössze arról beszélhetünk, hogy olyan aktív meditációs módszereket akart elsajátítani, amiben alapfeltétel a relaxálás tudása. Elég a számolás, aminek a végén elképzel virágos rétet, csobogó patakocskát, napsütést, szellősimogatást stb. E helyett leginkább odáig futotta erejéből, hogy észrevette: mások is horkoltak… Igaz? A meditációs technikák egy régi kor harmonikus világából származnak. Akkor még a természettel összhangban élt az ember; minden nap végén valóban nyugovóra térhetett, azaz az agy lehetőséget kapott a napközbeni információk feldolgozására, sőt az "apasebek" és "anyajegyek" begyógyítására is. Ezzel szemben a mai kor embere, miután hazatér a munkahelyéről, még órákig „rágógumiztatja” agyát a televíziót nézve és úgy fekszik le, hogy képtelen lecsillapítani az elméjét, mert már dugig töltődött az információkkal… persze, hogy így nyugtalanná válik az éjszakája. Minőségi alvás, azaz álmodás (feldolgozás, elengedés, a problémáinkon való felülkerekedés) nélkül a másnapunk pocsék lesz!

Ha az agyunk nem kapja meg, ami jár neki, nem tud az elvárásaink szerint működni. Húsz éve tapasztalom, hogy azok a sportolók, akik nem tudnak szabályosan aludni, az energiáikkal sem gazdálkodnak megfelelően.

Nem a meditációs technikákkal van tehát a baj! Sokan nem tudnak relaxálni. A káros stressz mennyiségének feldolgozatlansága az oka, ha nem sikerül relaxálni. De ezt vissza lehet tanítani az agynak. Nagy a hiányosság e téma elsődlegességének felfogásában még a tudatos élsportolók körében is… a fizikailag meghajtott versenyzők olyanok, mint a mindig megfeszített íj… egyszer csak kettétörhetnek. Szinte már mindennapi látvány a rosszullét, vagy a korai életkorban bekövetkező halál a pályákon.

- Aki tehát meditálni akar, előbb ”tanítsa” vissza agyának a relaxációt?

dscn0753.jpg- Így van! Különbözőek vagyunk, eltérő életkörülményekkel, ideológiával, tapasztalatokkal. Egy közös pontunk létezik: a mentális terhektől való megszabadulás vágya. Ezt biztosítani csakis relaxációval lehet; amikor megszűnik a fenyegetettség érzése és „révedezve” ráérünk magunkban lenni – létezve lenni. Amikor a háromszoros Mr. Olympia, Frank Zane-t arról kérdezték, mit érzékelt a passzív relaxációs folyamat során, azt válaszolta, hogy élete legjobb formájában tudott versenyezni. Sokkal hatékonyabb volt a felkészülése a versenyekre, gyorsabban regenerálódott a szervezete és jóval mélyebben tudott aludni.

A mi legendás pólósunk, a spiritualitásáról, empátiájáról, karizmatikus egyéniségéről is híres háromszoros olimpiai bajnokunk, Benedek Tibor így nyilatkozott:„Az AGYGENERÁL – saját tapasztalatom szerint is – ízelítőt ad abból a harmóniából és egységből, amelyet még a Zen-meditálók is csak hosszú idő alatt képesek elérni.” Nos, ő elérte.

a_legendas_8-as_benedek_tibor.jpg

Aki csúcsteljesítményre törekszik, és nem akarja kemikáliákkal fertőzni a szervezetét, az beülhet ebbe a kényelmes fotelbe és „semmit tehet”. Miközben „agyra gyúr”, az elméje lecsillapodhat. Egy-egy passzívan átélt relaxáció kiváló alkalom arra, hogy élesítsük érzékszerveink működését, érzékenységét, mert így könnyűszerrel elsajátíthatjuk a magas szintű koncentrálást és rendet teremthetünk a tudatunkban, növeljük karizmánkat, libidónkat.

Egy kicsivel régebbi idők pólós-ikonja, Csapó Gábor szerint: „a labda ahhoz pattan, aki jobban szereti”.

Ki is szeretheti jobban a labdát, mint az a sportoló, aki harmóniában képes működni. Csak így van esélye arra, hogy bevonzza az előnyös helyzeteket és a dobogóra állva érte szóljon a magyar himnusz!

- Hogyan válaszol a testünk az AGYGENERÁLT követő passzív relaxációra?

- Először csökken a pulzusszám, az izomtónus és az oxigénfogyasztás, majd az izmokban a tejsavszint és a stressz hormonok szintje is a minimumra esik. Jótékony mellékhatásokról is beszélhetünk, ugyanis ilyenkor szétárad a szervezetben a lelki egyensúlyért felelős hormon, valamint az izomnövekedésért felelős molekulák serege. Ez jótékonyan hat a koncentrálási és a teljesítmény szintre is.

- Amikor a szervezet erőtartalékai kimerülnek egy-egy edzés, vagy meccs során, akkor is segíthet az AGYGENERÁL?

- Mindennél többet segíthet sportolóknak és edzőknek egyaránt! A nagy teljesítmény-leadás legalább ugyanannyi pihenést, mély relaxálást kíván… Sportolóink körében – tisztelet a kivételnek - bevett szokás, hogy edzés, vagy meccs után összeülnek és iszogatnak. Pedig a szervezetük gyors újjáépítő folyamatai érdekében egy rövid AGYGENERÁLLAL sokkal többre mennének!

Míg az alkoholizálástól sok millió agysejt elpusztul, addig AGYGENERÁL során az agysejtek között új kapcsolatok jönnek létre, amitől intelligensebbé válunk. Figyelemre méltó mellékhatás az is – többek között -, hogy az agyra gyúrók nem kívánják az alkoholt. A döntés tehát ezzel kapcsolatban is a saját kezünkben van…

A csúcsforma újból és újból elérhető, de csak akkor, ha az agy megkapja táplálékban, pihenésben, tornában, kikapcsolásban azt, ami jár neki. A főnök az agyunk! Egy-egy mély relaxáció során keletkező vegyületek kitisztítják a sportoló véréből és izmaiból a teljesítményromboló anyagokat. Ezért kellene nagy erőpróbák előtt és után is a lecsendesedéssel törődni és nem további „felpörgetéssel”.

A szervezetünkkel nem lehet büntetlenül erőszakoskodni!

Csak az a sportoló tud megfeszülni a kellő pillanatban, aki tud lazítani is. Felkészülések és a nagy megmérettetések közben mindenki stresszhelyzetet él át. Ezt - többek között - a kortizol nevű hormon okozza, ami reaktiválódva fáradsághoz vezet, mert lecsökkenti a testosteron szintet, gyengítve az immunrendszert. Fontos követelmény minden versenyhelyzetben a testosteron-szint optimalizálása! A sportoló csak így lesz képes leküzdeni a fáradságát, növelni a magabiztosságát és a fizikai kondícióját. A fény-hangjelek relaxáló hatására csökken a kortizol-szint és megemelkedik a testosteron.

Ezért válik jóval ellenállóbbá a stresszekkel szemben is az a sportoló, aki agyra is gyúr; ezért válhat képessé a magas szintű erőkifejtésre.

- Az izmok növekedésére is hatással vannak a fény- és hangjelek?

-  A szálkás izmok növekedését egészségkárosító szerek nélkül is „tuningolhatjuk”! Az agyunk előállít minden anyagot, amire szükségünk van. Az izom- és teljesítménynövekedés kulcsa a növekedési hormonok megfelelő szintje. Építik és regenerálják a fejlődés alatt álló izmokat, a felesleges zsírmennyiséget eltüntetik, az immunrendszert pedig erősítik. Sokan különböző szteroidokkal mesterséges izomnövekedésre bírják a saját „vegyi gyárukat”, csakhogy az agy is észbe tud ám kapni: a látványos izomköteg növelésének mellékhatásaként rombolásba fog a test más részein.

Az agyunk egyensúlyra, harmóniára törekszik. Ha kintről pusztító anyagot viszünk be, akkor ő belülről pusztít, hogy az „egyensúlyt” tartsa valahogy. Így „üzeni”, hogy „vegyük a lapot”: valami nem oké. Súlyos árat fizet az a sportoló, aki elhiszi, hogy vegyszerek adagolásával beállhat a halhatatlanok közé. Legtöbbször korán megroggyant egészséggel, elrontott életével fizet, miközben adott a módszer arra, hogy természetes úton fejlesszük az izmainkat. Aki „agyra is gyúr”, 25 %-kal több növekedési hormon-szintet ér el. Ezért van az, hogy már egyetlen speciális programot követően távolabbra és magasabbra képesek ugrani. A növekedési hormonok szintjét a Föld és az ionoszféra között tapasztalható tűimpulzusok által keltett rezgés, az úgynevezett Schumann rezonancia "tanítja meg" agyunknak. Harmónia Iskolánkban ez egy kellemes 22, vagy 36, esetleg 45 perces program...Tehát doppingvétség helyett is kéznél a megoldás: AGYGENERÁL! Minden fejben dől el.

-  Igaz az, hogy az agyunkkal sportolunk?

- Így van! Mivel az agyunk szabályoz mindent ahhoz, hogy a legjobb formánkat hozhassuk. Az agy vezérli, ösztönzi és szinkronba rendezi az izommozgásunkat. Persze, ha nem tudjuk mit és hogyan szeretnénk elérni, akkor agyunk sem fog cselekedni, tehát munkára kell ösztönözni. Már Napóleon is azt állította, hogy amit el tudunk képzelni, és amiben hiszünk is, azt meg tudjuk tenni.  Ez így igaz, agyunk beindítja a megvalósítási programot, a testünk meg HISZ annak a másfél kilónyi szervünknek! De csak akkor, ha magunk elé tudjuk vetíteni az elérendő célt. A koncentrációs és vizualizációs képességeinket is növelhetjük az agyunk tornáztatásával.

Aki bajnok akar lenni és csúcsot akar dönteni, annak előbb agyban kell naggyá válnia!

A testi-lelki-szellemi-érzelmi összhang-teremtő képességeink függvényében válunk erős emberré (mentálisan fitté).

Az győz, aki a meghatározó pillanatban önmagát is le tudja körözni. Mozgósítható energia nélkül azonban gyengül még a sárkány is! Márpedig minden körülmények között élni kell tudni a kihívások adta lehetőségekkel.

- Arra is hat, aki már „öreg rókának" számít a sportban?

- Azoknak, akik már „agyongyőzték magukat" is terem babér! Újabb motivációt kapnak, ha tréningben tartják agyukat is, és képesek lesznek folytatni a versenyzést mindaddig, amíg csapatuknak szükségük van rájuk.

- Mi az, amit agyam tornáztatása nélkül el sem hinnék e sportteljesítmény növelő „agyra gyúrásról”?

- A sportteljesítmény is olyan, mint az életben minden más teljesítmény. Felül kell tudni múlni tegnapi önmagunkat. Kulcsszó: relaxáció. Aki rendszeresen relaxál, képes erre. „Agyra gyúróink” először azt érzik, hogy napról napra több és egyre több ERŐT tudnak aktivizálni anélkül, hogy bármit tennének az erőforrásért. Ezért passzív relaxálás. Aki rendszeresen relaxál, lesz ENERGIÁJA vizualizálni azt, amire vágyik. Lesz mersze megtenni az első lépést a céljai felé. Lesz kitartása harcolni a győzelemért.

Önbizalom hiányos sporttehetségek első számú mentsvára az AGYGENERÁL.

- Van mentsvára azoknak a tehetséges sportolóknak is, akik „nem bírják el a felelősséget, összeomlanak az esélyesség súlya alatt, görcsösek a győzni akarástól”?

- Ezen magyarázatok mögött konkrét lelki folyamatok, testi-lelki-szellemi-érzelmi (mentális) beállítódások, magatartásformák vannak. Az a sportoló, akinél a magas fokú testi edzettség nem párosul szellemi felkészültséggel, nem tud csúcseredményt elérni. Néha másodpercek döntik el világbajnoki, olimpiai címek sorsát, néha órákon keresztül kell mélyen koncentrálni. Ezekre esetleg évekig kell készülni.

Óriási jelentősége van a „láthatatlan” lelki tényezőknek. Meg kell tanulni a koncentrálást és ezen keresztül a céltudatosságot. A tudatot is olyan keményen kell edzeni, mint bármely más testrészünket! Ezután már csak rajtunk múlik, mennyit szeretnénk fejlődni és mit szeretnénk elérni.

Az újkori olimpiák atyja, Pierre de Coubertin báró gondolata – miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos – az erők összemérésének játékosságát, az amatőr rivalizálás célját mutatta fel. Henri Didon páter 1894-ből származó jelszava: Citius, altius, fortius – Gyorsabban, magasabban, erősebben – pedig a mindenkori vetélkedés eszközeit fogalmazta meg.

Mára – a profik csatározásainak korára – kikristályosodott a felismerésem, mire is van szüksége nemcsak a sporttársadalomnak: a teljesítményt rengeteg munkával megalapozni, a tudást minden körülményben megmutatni, új és újabb célokat kitűzni, a jónál is jobbnak lenni.

Jómagam ezért is gyúrok – leginkább agyra. 

(Taffi)

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 100
Tegnapi: 1
Heti: 941
Havi: 3 195
Össz.: 203 630
Oldal: INTERJÚ AZ AGYGENERÁL MEGALKOTÓJÁVAL A SPORTTELJESÍTMÉNY NÖVELÉSÉRŐL
AGYGENERAL.HUPONT.HU - © 2008 - 2019 - agygeneral.hupont.hu